Kováts Dániel Abaúj és Zemplén népéletéből (Helytörténeti publikációk

4 990

Ft

Feladás dátuma:

máj 7., 20:14

Tulajdonságok

Állapot:
használt

Típus:
Történelem

Borító:
Puhatáblás
Nyelv:
Magyar

Leírás

Megkímélt. Megjelent 1971-ben Sátoraljaújhelyen.

Kováts Dániel
Abaúj és Zemplén népéletéből (Helytörténeti publikációk II.)

A Múlt nemzeti létünk egyik eleme; jelenünkre, de még közeli jövőnkre is befolyásoló tényező. A jelen fényében már látható, mi belőle a visszahúzó, de az is, hogy mi az előre mutató. Múltunk helyes értékeléséhez - ami nélkül jelen harcainkat nem vívhatjuk meg - tudni kell nemcsak az egésznek a történetét, hanem a résznek, a kicsinek is a vívódását s a közben megszületett alkotásait. Tudnunk kell ezt azért is, mert nem lehet küzdeni valamiért úgy, hogy ugyanakkor ne küzdjünk valami ellen, - s viszont. Minden népnek az új világ felépítéséhez a maga nemzeti adottságaival, formai és tartalmi kincseivel kell hozzájárulnia.
Ezt tanulmányozni, ezt megismerni - mégpedig azért, hogy leendő életükben termékenyítőleg szórják szét - indult ez a kis néprajzi szakkör.
Feladata: az utolsó perceit élő hegyközi és bodrogközi múltat meglátni; nem azért, hogy azt konzerválja, hanem azért, hogy felhasználásán és megváltoztatásán vágyjon és tudjon is munkálkodni.

Tartalom
Zilahi Ferenc: Útravaló 5
Kováts Dániel: Bevezető 7
Anyagi Kultúra
Erdei munkák, halászat
Matusz Gizella: Erdőmunkák Füzéren 19
Lingvai Mária: Tiszai halászat 27
Nagy Ferenc: A halfogás módjai a Karosán 29
Állattartás
Zsova Ilona: Baromfitartás egy bodrogközi faluban 55
Balla ESZTER: Az ökör paraszti tartása Cigándon 46
Petercsák Tivadar: Adalékok a népi állatgyógyításhoz 52
György Károly: Pásztorfogadás 54
Földművelés
Tóth Ildikó: A határhasználat Bodroghalmon 56
Farkas Mária: A búza termesztése 60
Táplálkozás
TAR Emília: A bodroghalmi kenyér 70
Nagy Éva: Népi táplálkozás a Bodrogközben 77
Molnár Katalin: Gyümölcsök szárítása, aszalása 91
Ács Ilona: Disznóölés Abaújváron 93
Zsova Ilona: Paraszti konyhaeszközök 97
Építkezés
Szakos Katalin: A homrogdi hátsóház 100
Vohradnyik Géza: Egy kishutai parasztházban 102
Petercsák Tivadar: A népi állattartás építményei Filkeházán 105
Háziipar, kisipar
Nagy Éva: Nád- és gyékénymunkák a Bodrogközben 131
Barathy EMMA: A kender munkái Zemplénagárdon 141
KISS Judit: A sátoraljaújhelyi csizmadia mesterség 152
Díszítőművészet
Mezey Tamás: A Bodrogköz pásztorművészete 161
Népviselet
Nagy Éva: A kendervászon a karcsai népéletben 169
Czók Katalin: Pusztafalu népi ruházkodásáról 181
Közlekedés, szállítás
Zsova Ilona: Hátalás, cipekedés Rozvágyon 183
Szabó Margit: A bodrogközi szekér 194
Szociális Kultúra
Váradi Mária: A gyerekek a paraszti munkában 203
Tóth Ildikó: Munkaszervezet az aratásnál 207
Zsova Ilona: A dohányosok élete és munkája 215
Ferecsi Marianna: A sátoraljaújhelyi famunkások életéből 223
Szépréti László - Tóth Ildikó: Bodroghalom új élete 228
Szellemi Kultúra
Népköltészet
Nevelős Mária: A gyermekkor költészetéből 235
Nagy Éva: Harcsai népdalok 238
Borsodi Rozália - Bodnár Julianna - Hornyák Erzsébet - Hörcsik Piroska: A Hegyköz dalaiból, meséiből 245
Zsova Ilona: Nagyrozvágyi balladák, históriák 261
Lingvai Mária: Rabati Mihályné meséi 265
Berta Gábor - Molnár Ferenc - Vohradnyik Géza: A Zempléni-hegység mondáiból 279
Czető Erzsébet: Zemplénagárdi közmondások 235
KISS Irén: Találós kérdések Fonyból 290
Népszokások
Farkas Gyula: Hegyközi betlehemes játék 293
Petercsák Tivadar: A jeles napok szokásai egy hegyközi faluban 298
Nagy Éva: Fonóház Karcsán 304
Tóth Ildikó: Falusi gyerekek játékai 310
Skajda Ilona: Udvarlás, párválasztás 315
György Károly: A cigándi lakodalom 319
Nagy Éva: A családi élet bodrogközi szokásaiból 329
Hitvilág
Rozgonyi Klára: Luca napján 335
Fedor Erzsébet: Babonás történetek 340
Németh Ibolya - Olsavszky Jolán - Smajda Ilona: Bodrogközi babonák 346
Bodnár Julianna - Farkas Gyula - Hornyák Erzsébet - Kecskés Mátyás - KISS Irén - Molnár Katalin - Nevelős Mária - Vohradnyik Géza: Abaúji hiedelmek 354
Zsova Ilona: Népies gyógyítás a Bodrogközben 366
Tánc
Máthé Erzsébet: A Bodrogköz táncélete 376
Függelék
Jegyzetek a Bevezetőhöz 383
Pályázati eredményeink 385
Kötetünk munkatársai 387
Helymutató 389
Idegen nyelvű összefoglalók 391

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 147610302

Kapcsolatfelvétel


Utoljára aktív: 1 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re
Jófogás alkamazás QR kód

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn