Gaál Antal: Elbitangolt hétköznapjaim ( dedikált )

A könyv megkímélt, szép állapotban van. Dedikált kiadvány.

Furcsa feladat, amikor az embernek néhány mondatban kell vallania önmagáról. Furcsa és nehéz, mert neves íróknak - akik igazán gazdag életutat vallhattak magukénak - gyakran több, vastag kötet sem volt elég ahhoz, hogy életük megélt eseményeit továbbadhassák. Mit mondjak el? Mi hagyhatok ki? Maradok a megszokott módszernél, és száraz, életrajzi adatokat közlök. Nem mintha ezek bármit is elmondanának arról, aki valójában vagyok, de ha valaki netán arra vetemednék, hogy mégis kíváncsi rám, úgyis megtalál. Somogyi bicskás vagyok, 1948-ból. Ehhez a csodás, dimbes-dombos, erdőkkel tarkított vi-dékhez - amit az elmúlt századok nyomán néha még akkortájt is Somogy-országnak tituláltak - köt az eszmélésem. Itt kezdtem az általános iskolát (Toponáron, majd Kaposváron, bár ez a kettő egy idő óta már ugyanaz, össze-épült), amit egy kisalföldi faluban, Szanyban fejeztem be. A középiskolát Pannonhalmán, a bencéseknél végeztem, és itt kezdtem verseket írni, amivel szinte minden tinédzser megpróbálkozik, aztán van, aki elhagyja, van, aki megmarad a tiszta, fehér papírlap végtelen szabadságot sugalló bűvöleténél. Még a gimnáziumi évek alatt, 1965-ben Balatonfüredre költöztünk, azóta itt élek. A műszaki főiskola elvégzése után, letudva a két év kötelező angyalbőr-szolgálatot, itt kezdtem dolgozni a vízműnél, és - másfél év hajógyári kitérő után - innen mentem korengedményes nyugdíjba 2007. február 1-én. Azóta él-vezem a nyugdíjasok csöndes, nyugodt és kiegyensúlyozott életét (bár többen ezt másképp élik meg, legyen ez az ő bajuk). Első publikációim - Lipták Gábor ajánlásával - a Naplóban jelentek meg, aztán jöttek különböző antológiák, a Somogy nevű irodalmi folyóirat (vissza a forráshoz), a megyei lap, a Napló és más sajtótermékek. Aztán az első kötetnyi vers Arasznyi végtelen címmel, még írótársam novelláival közösen, a Balatonfüredi Jókai Kör kiadásában, 1988-ban. S a nagy pillanat, az első igazi, önálló kötet 1997-ben A virágok hatalmával, majd ezután mintegy periodikusan, 3 évente egy-egy verses könyvecske. 2000-ben Félig telt pohár, 2003-ban A falon túl, 2006-ban Megkezdett mozdulat, 2009-ben Üzenet a harmadik emeletről. S ekkor történt egy ritmustörés, mert magam sem tudom az okát mindössze egy év alatt összejött ismét egy kötet-nyi anyag, ami ráadásul elég nagy változást jelentett a korábbiakhoz képest. 2010-ben jelent meg a Nem vagyok több, mint egy gondolat című kötetem TAO-versek alcímmel gondolom, ez sokat sejtető. Ezután hasonló szellemben folytatva született meg 2012-ben a Minden ugyanaz. Szorgalmasan írok azóta is, ennek eredménye egy házilag összeállított, és mindössze néhány példányban elkészült Máshonnan fúj a szél című könyv 2013-ban, majd ugyanebben az évben, 65. születésnapom alkalmából a Polgármesteri Hivatal anyagi támogatásával elkészült a 10. verseskötetem. Éppen 25 esztendeje jelent meg az első, így ez (Elbitangolt hétköznapjaim) az elmúlt 25 esztendő munkásságát foglalja össze; válogatás a korábbi 9 könyvem anyagából.
Kalandoztam más műfajokban is: amikor az emberek még hallgattak rá-diót, ezen belül rádiójátékot, 3 regényt is átdolgoztam rádióra. Sikerülhettek, mert az egyiket kétszer is megismételték - s ez nem azért történt, mert nem volt mit műsorra tűzni. Sokat olvasok, a könyvekről szívesen írtam recenziót a megyei napilap, a Napló számára, s alkalmi írásaim a városi újságban is helyet kapnak. Zárásul nem azzal köszönök el, hogy szorgalmasan dolgozom tovább, mert verset írni számomra légiesen könnyű és időt nem igénylő, örömteli fel-adat. Amit papírra vetek, előtte már magamban hordom, érlelődik bennem, s csak egy szikra kell, valami inspiráció, (no és papír, ceruza, de az mindig akad), s a vers - kevés utólagos korrigálással - néhány perc alatt megszületik.