A rabul ejtett értelem Czeslaw Milosz Európa Olvasatlan Czesław Miłosz

A rabul ejtett értelem Czeslaw Milosz Európa Olvasatlan
Czesław Miłosz a vilnai Báthori István Egyetemen végzett, ott kapcsolódott be a szellemi életbe. Ez a város volt a lengyellitván Jagelló-mítosznak és az oroszok III. Róma-mítoszának ütközőpontja: a Litván Nagyfejedelemség nemzetiségi, felekezeti és kulturális sokszínűsége állt szemben a cári birodalmi eszmével, majd a sztálini és a hitleri totalitarizmussal. Az avantgárdot felváltó katasztrofista irányzatba sorolt fiatal költő baljós előérzetekkel tekint a jövőbe, és félelmei hamarosan valóra válnak: sok évszázados kulturális értékek pusztulnak el, városok dőlnek romba, a birodalom hatalmas eurázsiai térségei pedig szinte egész nemzeteket nyelnek el.

Amikor a háború után Miłosz diplomataként Amerikába, majd Franciaországba került, azt látta, hogy a sértetlen régi világ háborítatlanul éli a lerombolt Varsó lakói számára már elképzelhetetlen XIX. századi életét. Ezért 1951-es emigrációja után először arról akart beszámolni, miért mások a német és az orosz területek közt lévő, mindkét totalitarizmust elszenvedő régió történelmi tapasztalatai, hogyan fosztja meg a birodalom a térséget ezeréves identitásától, és milyen szerepet játszik ebben az az értelmiség, amelynek az lett volna a feladata, hogy a háború után helyreállítsa a kulturális folytonosságot.

Miłosz főként azt vizsgálja, hogy a megszállt országok értelmisége különös tekintettel a négy kiemelt lengyel íróra hogyan tagadja meg ezt a küldetését, és hogyan válik a kommunista diktatúra eszközévé. A fordulatot Witkiewicz Telhetetlenség című regényéből vett metaforával narkotikus átprogramozásként írja le. Az új világnézet minden kételytől megszabadít, és pontosan kijelöli az értelmiség helyét a társadalomban. A lengyel esszéiskola csúcsteljesítményei a XX. század középső évtizedeiben születtek. Közülük a legismertebb éppen A rabul ejtett értelem, a közép-európai posztkolonializmus legnagyobb klasszikusa, amelyet a megírása óta eltelt több mint fél évszázad alatt Indonéziától Jugoszláviáig a világ legkülönbözőbb tájain olvastak azzal a szándékkal, hogy kulcsot találjanak benne a diktatúrák megértéséhez.

"A vulgarizált tudás olyan érzetet kelt, mintha minden érthető és világos volna. Ez a tudás bizonyos szempontból a völgyhidakra emlékeztet. Nyugodtan átmehetünk rajta, elhitethetjük magunkkal, hogy nincs alattunk szakadék. A szakadékokba nem szabad lenézni de ez, sajnos, mit sem változtat azon a tényen, hogy szakadékok igenis vannak."

"