Weisz Mihály: Tábornoki csillagok árnyékában

A könyv megkímélt, szép állapotban van.

- Korábban nem hittem volna, hogy az elme képes visszaemlékezni több évtized történéseire. Végül mégis sikerült; talán az időnek köszönhetően, amely nyugdíjas koromra megadatott - hangzottak el Weisz Mihály gondolatai a "Tábornoki csillagok árnyékában" című könyvének bemutatóján, hétfőn este a HEMO-ban.
Az 1955-57-es katonaévekről szóló életrajzi kötetéről Kocsis József, az intézmény igazgató-helyettese beszélgetett az íróval. Az ötvenes évek talán legsűrűbb időszakában kapta kézhez behívóját a városlődi, sváb fiatalember, akit 55-ben sikeres felvételije ellenére, "helyhiányra" hivatkozva utasított el az egyetem.

Kocsis József köszönti a jelenlévőket

- Érdekes volt ez a helyzet, amivel a hadseregben szemben találtam magam - mesélt a feszültségekkel teli időszakról Weisz Mihály. - Egyrészt ott voltak a Horthy-rendszerből átmentett tiszti állományt képező, még valódi harci tapasztalattal rendelkező katonák, akiket nem becsültek, hanem éppen csak eltűrtek a szovjetek. Kényszerhelyzetben voltak, hisz semmi máshoz nem értettek hivatásukon kívül, igyekeztek a nyugdíjig megfelelni az elvárásoknak. Aztán ott voltak a néhány hónapos gyorstalpaló kiképzésen átesett ordítozó gépek, tisztek és csapatvezetők, akik számára a pozíció volt az első, és igyekeztek az előbbieket elnyomni. És ott volt a harmadik garnitúra, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát végzettek, akik mindenkivel szemben iszonyatos gőggel viseltettek.