Tamás István - Vízparton az ember könnyebben felejt

Megkímélt, szép állapotban.

Ez az ajánlás helye, rendszerint. A szerző önmagáról és a munkájáról.
Nem jó az, ha valaki nagyon ajánlgatja önmagát.
A szokásos kezdet volt: középiskola, egyetem, gyakornoki idő. Folytatásaként újságírói pálya az 1950-es évek vége és az 1990-es évek között Magyarországon. Rövidebb ideig néha külföldön is, de elsősorban mégiscsak itthon; Budapesten onnan tartós kiküldetésen néhány év Veszprémben s mindeközben állandó otthon Badacsonyban. Az eddig megtett utat két-három könyv, színdarab s több száz folyóirat és újságcikk szegélyezi.
Milyen jó volna, ha mindig elégedetten tekinthetnénk vissza arra, amit cselekedtünk. Dehát sajnos nem így áll a dolog.
Amit az elmúlt tíz esztendő anyagából inkább gondolati, mint időrendet tartva összegyűjtöttem naplójegyzetek, emlékezések, igaz történetek és képzeletbeliek háromszor vagy négyszer annyi, mint ami e könyvben található. Kiadási korlátok miatt és belső meggyőződésből sokat töröltem, szűkítettem, rostáltam. Lehet, hogy nem eleget?
1992 tél vége van. Magyarországon most mindent ki lehet mondani. Hogy meddig, nem tudható. Éppen ezért még jobban kell ügyelni arra, hogy mit érdemes kimondani.