Tábori Kornél : Jókai regénye

Megkímélt, nagyon szép állapotban.

"A Jókai-család valamennyi tagját fölkerestem, aki egyet-mást, hacsak apró epizódot is, mondhatott el róla. Néhány adatot még tőle hallottam; de a legtöbbet a kedves emlékű Mari néni (Vályi Mária, Jókai tanárának, később sógorának leánya) jegyezte föl - egyelőre ki nem adható füzetekben.
Egybehangzó minden emlék arról, hogy Jókai milyen végtelenül szelíd fiúcska volt.
Mint legkisebb gyereket nagyon féltették; annál inkább, mert két bátyja még kiskorában meghalt. A komáromi Vármegyeház-utcában, ahol Jókai született és odaát a Szombati-utcai új házban, ahová nemes ásvai Jókay József egy évvel később átköltözött, soha nem volt a kis Móricnál féltettebb gyerek.
Játszani se igen szokott más fiukkal, hanem félrevonult a kertjük valamelyik zugába és a maga korán szárnyaló fantáziája vitte a legszebb mesevilágba, játék országba. Képzelt ellenségtől gyakran félt. Amikor például - ötéves korában - az utcán nagy fekete kutyát látott és az megugatta, új találmányt" eszelt ki:
- Csinálni kell léggömböt és az egy gombnyomásra fölvisz a levegőbe, ha jön az ellenség. Vagy legalább csinálni kell egy nagy esernyőt. De sokkal hosszabb legyen a botja, mint az Eszter nénimé. Ha jön a nagy fekete kutya, csak fölnyújtom a hosszú ernyőt a háztetőig és a kampóját beleakasztom a bádogcsatorna szélibe, aztán fölhúzóckodom úgy, hogy a kutya nem ér el.
- De hátha nem tudsz olyan gyorsan mászni?
- Van más találmányom is. Ha én félek a kutyától, biztosan van olyasmi, amitől a kutya is fél. Csináltam színes papírból egy rablóálarcot. Ha azt fölveszem, biztosan megijed."