Széchenyi Zsigmond : Csui!

Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973-as kiadás megkímélt, nagyon szép állapotban.

Széchenyi Zsigmond pályája azt mutatja, hogyan magasodik egy szenvedély hivatássá, mondanivalóvá, könyvek kimeríthetetlen forrásává. Ő maga írja ezt meg nemrég, Ahogy elkezdődött című vadász-emlékiratában, felidézve a gyerekkor első puskáját, az első zsákmányt, a régi fürdőházban berendezett madár-múzeumot, majd a vadászszenvedély növekedését, a mind rangosabb és rangosabb zsákmányt, az első őzet, az első szarvasbikát A többiről már beszámolt régebbi, de ma is eleven és izgalmas könyveiben: távoli földrészek vadjairól és vadászatairól hozott híreket, beszámolókat haza. A puszta vadászszenvedély is érdekes útikönyveket szülhet; Széchenyi azonban többet akar adni ennél: írói eszközökkel életszerűen megjeleníteni azt, ami vele történt, odavinni bennünket a biztos kezű leírás, az árnyalt stílus segítségével, ahol ő járt, mintegy szemlélőjévé tenni a vadászat sikerének és kudarcának, nehézségeinek és izgalmának; de közben arról sem feledkezik meg, hogy a világ nemcsak vadászból és elejtendő vadból áll, hanem különféle emberekből, tájakból, a történelem változásaiból is; és főként nem feledkezik meg arról, hogy a vadászat elveszti nemességét, puszta öléssé válik az íratlan vadászetika, a kellő áhítat és a természet lelkes, már-már tudósi szeretete, ismerete nélkül. A Csui! Széchenyi Zsigmond első s mindmáig legnépszerűbb könyve. 1930-ban jelent meg először. színhelye Afrika, az az Afrika, mely idestova már a múlté; történelmi helyzete azóta óriásit változott és változik ma is. Vadjai mindinkább védett területekre szorulnak. A Csui! még bepillantást nyújt az ősi állapotokba, az elefántvadászat megpróbáltatásaiba, amikor a dzsungel úttalan útjain, 40 fokos fülledt melegben, az utolsó kulacs vizet kortyokra beosztva követi az éber agyarasak nyomát az elcsigázott expedíció. A sorok közül még kihallatszik a bivalycsorda dübörgése, az oroszlán éjszakai ordítása. Afrika, igaz, megváltozott, de a kép, amit a könyv nyújt, ma is eleven, a vadászkalandok szívdobogtató izgalmát nem fojtotta el az idő. Széchenyi Zsigmond vadásznaplót ír, de könyve többet ad ennél: a biztos kezű leírás, az árnyalt stílus segítségével mintegy részeseivé tesz az eseményeknek, tájakat, embereket mutat be, s nem mulasztja el hangsúlyozni, hogy a vadászat puszta öléssé válik az íratlan vadászetika, a kellő áhítat és a természet lelkes, már-már tudósi szeretete, ismerete nélkül.