Kategória:
Feladás dátuma:
ápr 28., 20:12A könyv megkímélt, szinte új állapotban van.
Vajkai Aurél, a magyar néprajztudomány egyik kimagasló, meghatározó egyénisége Kolozsvárott született 1903. május 14-én, de Kassán nevelkedett, ahol kinyílt értelemmel csodálkozott rá a világra, amely tulajdonságát késő öregségéig megőrizte. Elemi iskoláit követően a kassai Premontrei Gimnázium tanulójaként tanára, Sztraka Antal buzdítására kezdett 13 esztendős korától kirándulni. Erre egy 1986-ban történt beszélgetésünk alkalmával így emlékezett vissza: Így bekerültem a kóborlásba, mászkálásba ami minden bizonnyal néprajzi gyűjtőtevékenységére is meghatározó volt. A kirándulások nyitották rá szemét a természetre, de a különböző településeken élőkre is. Ugyanakkor remek megfigyelőként, már gyermekként, 12 éves korától szenvedélyévé válta fényképezés, amelynek szeretete végig kísérte mozgalmas, színes, munkás életét. Különösen erősen érdeklődött a régiségek, a muzeális emlékek iránt, ám mégis csillagász vagy karmester szeretett volna lenni. Ez a vágya úgy teljesült, hogy a zene iránti olthatatlan szeretetét megőrizte, maga remekül hegedült és kitűnő zenekritikus volt, amelyről több mint 800 zenekritikája tanúskodik.