Mesélő Mátyásföld - Kertvárosi Helytörténeti Füzetek Dr. Takács Ferenc

2 000

Ft

Feladás dátuma:

ápr 10., 21:36

Leírás

Előszó
Részlet a műből:
Mátyásföld "őstörténete"

Mátyásföldről többnyire csak azt tudjuk, hogy állítólag valamikor igazságos királyunk egyik kedvenc vadászterülete volt. De nem csak ezért nevezték el nagy királyunkról a XIX: század végén az új nyaralótelepet, hanem azért is, mert vonzó történelmi nevet kívántak adni az előkeló lakókra váró területnek, és sehol az országban nem volt még Mátyás király nevét őrző helység.
A kora Árpád-kori Cinkotáról (Syngata) - amelyből később Mátyásföldet kikanyarították - viszont a Képes Krónika is megemlékezik, mint az 1074-es mogyoródi csata döntő ütközetének színhelyéről, ahol Géza és László hercegek seregei csaptak össze Salamon király katonáival. A környék a régészeti leletek tanúsága szerint évezredek óta lakott volt. Így az is lehetséges, hogy a Mátyásföld melletti Forrás-majornál emelkedő mértani pontosságú kerek dombok szintén csataterek voltak és alattuk a dúlásban elhunyt hős vitézek alusszák örök álmukat. Azt pedig Árpád-kori oklevelek tanúsítják, hogy a mai Mátyásföld közelében már volt egy település Bukenfeuldu néven. "
Tartalom
Tartalom
Mátyásföld "őstörténete" 3
Mátyás király és a cinkotai kántor 5
Címszavakba zárt életünk 7
Nyaralótulajdonosok és Hollós gazdák 8
Ó-Mátyásföldi séta Mefisztóval 11
A Paulheim dinasztia krónikája 14
Híres villák 18
A Diósy-nyaraló 21
Színes ólomüveg ablakok 24
Templom és harangja - adakozásból 26
Majálisok és junálisok 27
Heltai Jenő és Mátyásföld 33
Báli forgatag 35
A Csütörtöki Társaság 39
Mátyás lakoma 41
Megjött a Mikulás 43
Idill a strandon 45
Mukitól a villany vicinálisig 48
Közbiztonság anno 51
Tusculanum és Pejacsevich-telep 52
Megverselt helyi hírességek 55
Egy lovag meg egy generális 59
Mátyásföldiek a rádióban 66
Az Országzászló és a turulmadár 67
Mátyásföld ötvenéves: 1938 71
Szent István évfordulója 74
Nők a politikában 76
Kis színesek és aprók 78
Corvin Mátyás rokonai Kanadában?!91
A főváros szépséges menyasszonya 92
Királyi sarj Mátyás király földjén 95
"Halló, itt a mátyásföldi reptér..." 97-124

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 146978591

Kapcsolatfelvétel


Utoljára aktív: 1 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re
Jófogás alkamazás QR kód

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn