Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
máj 6., 10:32További óráim a vaterán a következő linken elérhetők :
Az 1856. november 7.-én született óramárka a mai napig a stabilitást és az exkluzivitást jelképezi. A két alapító, az orvos Josef Girard, és a tanító Urs Schild mindig arra törekedett, hogy kezei közül minőségi darabok kerüljenek ki.
A grencheni műhelyből 1876-ban kerültek ki az első órák, és innentől kezdve nem volt megállás a minőség elterjedésében.
A családi vállalkozást ugyan 1995-ben megvásárolta a Porsche Family, ám az értékéből mit sem vesztett a márka, hiszen a Porsche Family nagy szaktudásával csak hozzáadott az óra eredeti értékéhez. Miközben megőrizte annak tradicionális voltát is. A magas minőségért és a csodálatos órákért 1998-tól így már a Porsche Design-nak mondhatunk köszönetet.
Ma az Eterna azon kevés óramárkák közé tartozik, ahol az óra szívét, azaz magát a szerkezetét saját gyáron belül állítják elő. Az órák viselői így a modernitás mellett, egy precízen megalkotott műremeket is a csuklójukra vehetnek. Hiszen a cég filozófiája sem szól másról, mint a művészi tökéletességre való maximális törekvésről.
Az Eternáról mérföldkövekben:
1914-ben Bernben, a Svájci Nemzetközi Kiállításon az Eterna mutatta be elsőként az ébresztő funkciós karórát.
1930-ban Baguette Calibre modelljével az Eterna bebizonyította, hogy a technika és a divat megfér egymás mellett.
1948-ban az Eterna felállította az önfelhúzós karórák nemzetközi szabványát.
1956-ban az Eterna 100. évfordulóját ünnepelve bemutatta a máig legsikeresebb óráját, a Centenairét.
1962-ben az Eterna piacra dobta az abban az időben legvékonyabbnak számító férfi karóráját, az Eterna.Matic 3000-et.
1980-ban a világon elsőként az Eterna bemutatta 0,98 mm szélességű analóg kvarc óráját.
1980-ban az Eterna megnyerte a Grand Prix Triomphe de lExcellence Européenne díját, mellyel a minőség, kultúra és esztétika jeles képviselőit jutalmazzák.
Gyűjteményből kihagyhatatlan de hordásra is kiváló gyönyörű porcelán számlapos ezüst tokos Eterna katonai trench lövész árok óra az 1900-es évek elejéről szép korhű szíjjal.
Szíjméret nem túl nagy 20cm
Ritka kihagyhatatlan gyűjtői darab!
Mérete :35 mm korona nélkül.
Gyönyörű porcelán számlap szép mutatókkal.Szép zsanéros porvédős jelzett ezüst tok .Szerkezete teszi dolgát működik . A képek magukért beszélnek.Mérete:35 mm korona nélkül.
Pontosság, járástartalék, megbízhatoság nem vizsgált, így erre garanciát nem tudok vállalni, ha az óra nem működik arra külön a leírásban felhívom a figyelmét.
Jó licitálást, kérem tekintse meg egyéb termékeimet is, a ";felhasználó további termékei"; -re kattintva!
Posta:Elsőbbségi ajánlva bubis borítékban gondosan csomagolva.De tudom Foxpost vagy MPL automatába is postázni.Foxpost automata 1500ft MPL házig csomag 2300ft MPL automata 1300ft.Postán maradó csomag 1500ft.
További óráim a vaterán a következő linken elérhetők :