
Antik tálaló- és bárszekrény és hozzáillő falitükör eladó
800 000
FtKategória:
Feladás dátuma:
márc 15., 12:32Tulajdonságok
Restaurált
Barna
tálalószekrény
Leírás
Költözködés miatt eladóvá vált a képeken látható, antik tálaló- és bárszekrény, valamint a stílusában hozzáillő, falra szerelhető tükör.
A szekrényről tudni kell, hogy vélelmezhetően legalább 100 éves, erre utal a szekrény hátoldalán lévő, vasúti szállítást tanúsító "matrica" is, mely alapján a Magyar Királyi Államvasutak szállította a bútort Mezőtúrra. A jelenlegi MÁV elődje volt a Mká, melynek története 1869-ben indult, s a cirkalmas kézi írás jellemzően a századforduló volt "divatos".
A szekrény egyébként két, egymásra helyezhető részből áll, az alsó részben kereszt irányban végigfutó polc található. A felső rész két oldalán látható egy egy ital vagy edénytartó, melyeknek ívelt ajtajai vannak, illetve ezen rész közepén látható az eredeti állapotú (nem bemattult) tükör. Az alsó rész ajtajain míves domborminta van, míg maguk az ajtók körül a két szélső ívelt.
A bútor teljes restauráláson esett át 2006-ban, hozzáértő kezek végezték a munkát, így kijelenthető, hogy szinte eredeti állapotába sikerült visszaállítani. A restaurálás során a felső részen lévő üvegezett szekrények ajtajaiban Gyöngyösön, egyedileg legyártott, víztiszta hajlított üvegek kerültek beépítésre.
A szekrény gyönyörű állapotban van, éke a háznak, de a valós szépségét a fotók nem adják vissza, érdemes élőben megtekinteni (előzetesen egyeztetett időpontban).
Alku tárgyát tudja képezni még a stílusában a szekrényhez illő, falra szerelhető tükör, mely szintén restaurálva van, az abban lévő tükörlap még eredeti, nem mattult vagy fakult.
Ha a leírás nemigazán szakszerű, akkor ebben elnézést kérek, nem vagyok műgyüjtő, a szekrényt véletlenül fedeztem fel annak idején, megtetszett, megvettem, restauráltattam s azóta is gyönyörködöm benne, viszont a jelenlegi házikóban már sajnos nincs neki hely, ezért válok meg tőle. Persze nem mindenáron eladó, ezért kérem, hogy a komolytalan érdeklődők, "mennyi a vége főnök" tipusú, telefonon alkudozók kíméljenek, számukra nem eladó a bútor. Nyilván a feltett képek iránymutatásnak alkalmasak, de véleményem szerint el kell jönni, meg kell nézni és az árról a szekrény mellett tudunk tárgyalni.
A szekrény méretei:
Szélesség: 185 cm.
Mélység: 64 cm.
Magasság: 200 cm.
Kapcsolatfelvétel a Hirdetővel
Megosztás
Hasonló hirdetések
Ez is érdekelhet
Jófogás mobil applikáció
Keresett márkák
trabant
mini cooper
jbl
forza horizon 4
nintendo switch
samsung galaxy s10
lego friends
xbox one
husqvarna
mayo chix
iphone 11
iphone se
xiaomi mi 10
ps5
bonprix
bershka
tchibo
honfoglaló
kika
cropp
xiaomi redmi note 9 pro
miután
brawl stars
xbox series x
crystal nails
amerikai staffordshire terrier
iphone 11 pro
airpods
samsung tv
playstation 5
gamestar
iphone xr
apple watch
huawei p30 lite
samsung galaxy a51
iphone x
labrador
iphone 6s
husky
maine coon
ps4
iphone 7
iphone xs
ipad
iphone 8
Népszerű kategóriák
eladó lakás
monitor
téli gumi
ingyen elvihető
trambulin
elektromos roller
mosogatógép
puzzle
eladó lovak
laptop
eladó ház
okosóra
francia bulldog
használt autó
számológép
szinoníma szótár
konyhabútor
sakk
szájmaszk
halloween tök
mikrohullámú sütő
trapézlemez
adventi koszorú
elektromos kerékpár
kerti bútor
térkő
kávéfőző
számítógép
menyasszonyi ruha
futópad
gördeszka
tolóajtó
bluetooth fülhallgató
könnyűszerkezetes ház
dohányzóasztal
bejárati ajtó
kanapéágy
hintaágy
bicikli
diego szőnyeg
használt laptop
faház
hdmi kábel
aroma diffúzor
gáztűzhely
roller
tengerimalac
magaságyás
függőfotel





