Robin Cook: Kóma

100

Ft

Feladás dátuma:

ápr 22., 11:27

Tulajdonságok

Állapot:
használt

Típus:
Krimi

Borító:
Puhatáblás
Nyelv:
Magyar

Leírás

Eladó a képen látható,1988-ban megjelent könyv.

A parkoló körül nem látott semmi gyanúsat. Behúzta a függönyt, égve hagyta a villanyt, és bezárta az ajtót. A folyosón megállt, és ahogy a filmekben látta, a padlótól pár centire összehajtogatott papírdarabot dugott az ajtó hasadékába. A kollégium alagsorát folyosó kötötte össze az Anatómiai és Kórélettani Intézettel. Itt futottak a központi fűtés csövei, az elektromos kábelek, és rossz idő esetén a diákok is erre jártak át. Susan nem tudta, nem követik-e, csak azt tudta, hogy ha igen, nem adja meg könnyen magát, és igyekszik lerázni az illetőt. A legtekervényesebb úton haladt. Az Anatómiai Intézet főépületéből átment egy átjárón a központi épületbe, s onnan a könyvtáron keresztül ki a Huntington Avenue-ra, ahol taxiba vágta magát. Pár száz méter után szól a sofőrnek, hogy forduljon meg, és vigye vissza oda, ahol felvette. A kocsiban maradt, felhajtotta a kabátgallérját, hogy ne ismerjék fel, és körülnézett, nem követik-e. Nem követték. Megnyugodott ás szólt a sofőrnek, hogy vigye a Memorial kórházba.
Mit keres Susan Wheeler orvostanhallgató a Memorial kórházban? És az Anatómiai Intézetben?
Robin Cook, a világhírű amerikai író Bostonban játszódó kórházregénye ám ezekre, és sok más rejtélyes kérdésre is választ ad.
A regényből készült filmet Magyarországon is nagy sikerrel játszották.

Az ár postaköltséget nem tartalmaz illetve személyesen átvehető!

Szállítási módok:Postai csomag,Packeta átvevőhelyek,MPL,GLS,Easybox vagy Foxpost automata,futár(GLS),előreutalást követően.

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 147253633

Kapcsolatfelvétel


Utoljára aktív: 1 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re
Jófogás alkamazás QR kód

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn