Farkasházi Tivadar : Hetedik című könyve, Debrecen

2 000

Ft

Feladás dátuma:

máj 16., 22:15
Szállítással is kérheted

Tulajdonságok

Állapot:
új

Típus:
Egyéb

Borító:
Keménytáblás
Nyelv:
Magyar

Leírás

Farkasházi Tivadar : Hetedik című könyve, Debrecen
Hogy miért? Például ez a hetedik könyvem. Aztán hét osztályba jártam. Egy hozzám közelálló tévéműsorban is előfordul egy párszor. Ahol véletlenül a hetedik helyen ülök. Egy tévés szavazáson pedig nemrég hetedik lettem. ja, és a hetedik kocsim egy Suzuki volt! A szárszói költő versét már nem is említem.
Amúgy családregény lenne, ha tudnám, mi az. Ezért ne féljenek, egy humorista a rövid dolgokat kedveli, miként a kor embere, ami ráfér a képernyőre. Ausztriában a kabarét a Kleinkunst kategóriába sorolják, még mondják, hogy nem kunszt! Szóval főként a gyermekkoromról és az őseimről írok, mivel őket ragozom egész életemben, ennyiben ifjúsági regény.
Célom kettős, egyrészt némileg eleget tenni annak a megtisztelő érdeklődésnek, amit bizonyára a Heti Hetesnek köszönhetek, pedig elég rég űzöm az ipart, másrészt bizonyítani, hogy mennyire árt a magyarnak a keveredés. Mindezt úgy, hogy ne unják, a mi fajtánkat egy rendőr inkább szolgálatban csukjon le, mint otthon a távirányítóval.
Azt is bevallom, hogy Esterházy családi kötete ösztönzött, persze nekem nem hogy kilenc évem, három hónapom is alig akadt rá. Szóba kerül egy pár herendi Farkasházy, a Wagnerrel verekedő Hanslick, a Szárszón bujkáló Szabó Lőrinc, néhány nagy Bródy, kisbaconi Benedek, Lüke, a Real Madrid és a Benfica edzője, a lovi és a foci világa, két barát, Boncz és Déri, a Fradi ifikapusa. Herendet alapító ükapám 1800-ban született, apám 1900-ban, mikor jelenjen meg, ha nem 2000-ben. Könyvjelzőt ne használjanak, bárhol folytathatják. Én is szeretném még egy darabig.

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 147814251

Kapcsolatfelvétel


Utoljára aktív: 1 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re
Jófogás alkamazás QR kód

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn