Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaEladó Kriza János - Rózsa királyfi - Székely népmesék c. mesekönyv, a képeken látható, jó állapotban.
Személyes átvétel Kapuváron, vagy szükség esetén postázom a megbeszélt módon (Posta / Foxpost / Emag Easybox / Packeta)
Foxposttal kedvezményesen 1200Ft-ért tudom küldeni!
Vannak még eladó könyveim, filmjeim, konzol és PC játékaim! Folyamatosan töltöm fel őket.
Könyvek:
Játékok:
Filmek:
Leírás:
Kriza János /1811-1875/ költő, unitárius püspök, a magyar népköltészet egyik kiemelkedő gyűjtője volt. Maga is székely s költő lévén népe meséit, dalait, balladáit, szólásait ifjúkorában kezdte feljegyezni. Gróf Mikó Imre műpártoló erdélyi mágnás támogatása tette lehetővé, hogy az egyre gazdagodó gyűjtés egy része Vadrózsák cím alatt 1863-ban megjelenhetett. A kortársak különösen a balladákat ünnepelték, akkor a mesékre kevés figyelem jutott. Kriza halála utána hagyatékból Arany László és Gyulai Pál még további balladákat, népdalokat közölt, a mesékre azonban ők sem fordítottak igazán figyelmet. Ma már tudjuk, hogy Kriza tevékenysége e téren is felbecsülhetetlen. Különös érdeme, hogy sok kortársától eltérően nagy hangsúlyt fektetett a szöveg hiteles közlésére, nem stilizált, nem irodalmasított, megőrizte és átmentette a korabeli székely nyelv utánozhatatlan zamatát. Úgy gondoljuk, hogy ezt a nemes hagyományt másfél száz év után is követni kell, ezért a szöveget minimális változtatásokkal közöljük, hitünk szerint ma olvasóinak is örömére.