Saul Bellow: Napjaid Gyümölcse

"Lehet, hogy New Yorkban mindenki bolond?
Miféle emberek gyülekezete ez a város?
Itt mindenki a saját külön nyelvét beszéli, amelyet szigorúan privát, elszigetelt gondolkodás folyamán alakított ki.

Mindenkinek megvan a maga külön (és különös) gondolatvilága és viselkedési rendszere.

Úgyhogy ha valaki itt egy pohár vizet akar kérni, a világ teremtésénél kell kezdenie, meg Ádámnál és Évánál, aztán folytathatja Ábrahámmal, Mózessel, Jézussal, Rómával, a középkorral, a puskapor feltalálásával, a francia forradalommal, Newtonnal, Einsteinnel, az első világháborúval, Leninnel, Hitlerrel.
Csak egy ilyen áttekintés és a probléma ilyentén megalapozása után mondhatja ki végre: Olyan szomjas vagyok, hogy majd elájulok, kérek egy pohár vizet.

És az ember szerencsésnek mondhatja magát, ha ezek után megértik, hogy mit akar. S ez mindig, minden egyes találkozáskor újból és újból megtörténik.
Folyton csak tolmácsolni, fordítani kell, folyton csak magyarázni, magyarázni, előre és visszafelé, és a poklok kínját állod ki, mert nem érted, hogy mit mond a másik, mert nem tudod megértetni magadat, mert nem tudod megkülönböztetni az őrültet a józantól, a bölcset a bolondtól, a fiatalt az öregtől, a beteget az egészségestől. Itt az apák nem apák, és a fiúk nem fiúk.
Úgyhogy az embernek önmagával kell beszélgetnie nappal és önmagával vitatkoznia éjszaka.
Mert ugyan ki mással lehetne beszélgetni egy olyan városban, mint New York?"