Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaSzemélyes átvétel bármelyik négyes vagy kettes metró megállóban. Postázom is, utalás után. Csomag házhoz, Postán átvehető csomag, MPL, Foxpost, Packeta automatakba is.
már elmúlt, már nem borulok ki. Ha írok, szükségképpen, múltról írok, már olyasmiről, amit letudtam, arra az időre legalábbis le, amíg írok. Irodalmat csinálok, mint máskor is, emlékező- és fogalmazógéppé idegenülve és tárgyiasulva. És azért írom meg anyám történetét,mert szerintem egy felől többet tudok meg róla meg a halála körülményeiről, mint egy idegen riporter, aki nyilván a vallás, az individuálpszichológia, vagy a szociológia álomfejtő táblázataiból fejtené meg ezt az érdekes öngyilkosságesetet, könnyedén, másfelől saját érdekem megírnom, mert föléledek, ha dolgom akad, végül azért, mert ügyet akarok csinálni ebből a Szuverén Halál-ból, pontosan úgy, mint bármely kívülálló riporter, mégis másképpen. Ez, persze csupa ötletszerű indok, fölcserélhető más, ugyanolyan ötletszerűkkel. Mondjuk: végleges döbbenetpillanatok következnek be, azután az az igény, hogy megfogalmazzam őket ugyanolyan indítéka ez az írásnak, mint kezdet óta. Amikor a temetésre megérkeztem, anyám erszényében találtam egy postai feladóvevényt, a száma 432 volt. Még pénteken este, mielőtt hazament volna, hogy bevegye a tablettákat, ajánlott levélben elküldött nekem Frankfurtba egy végrendelet-másolatot. (Ugyan miért még Expressz is?) Hétfőn ugyanarról a postáról telefonáltam. Két és fél nappal a halála után