Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaPak Janmi: Élni akartam
(Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé)
Pak Janmi (angolos írásmóddal Yeonmi Park) az észak-koreai Hjeszanban született 1993-ban. Ma már Dél-Korea fővárosában, Szöulban él. Hosszú, drámai és kalandos úton jutott el idáig.
Tizenhárom éves volt, amikor az éhezés és édesapja bebörtönzése miatt elviselhetetlenné vált a családja élete, és úgy döntöttek, vállalják a rettenetes kockázatot, és a jeges Jalu folyón átszöknek Kínába. Nem tudták, hogy egyenesen a kínai emberkereskedők karjaiba futnak, akik lesben állva várják a világ talán legkiszolgáltatottabb embereit az Észak-Koreából menekülőket. Két évig éltek ebben a pokolban, talán még annál is rosszabb helyzetben, mint ami elől menekültek. Majd újra kockára tették az életüket, és a Góbi sivatagon át egy fagyos éjszakán átmenekültek Mongóliába, ahonnan aztán az útjuk már Dél-Koreába vezetett.
Az Élni akartam amellett, hogy az emberi élni akarás és életszeretet egyszerre olvasmányos és drámai emlékműve, egyedülálló bepillantást enged a mai észak-koreai és kínai élet mindennapjaiba, az ott élők érzelem- és gondolatvilágába.
Átvehető személyesen Budapesten a belvárosban. Előre utalás után választhatóak az alábbi lehetőségek: Foxpost vagy MPL csomagautomata, Packeta átvevőhely. Utánvételi lehetőség a Jófogás Háztól-házig GLS szolgáltatásával.