P. G. Wodehouse: A dinka lelke

P. G. Wodehouse: A dinka lelke
Amennyiben a figyelmes olvasó összehasonlítja ezt a könyvemet a Golfőrültekkel, észreveheti, hogy a mostani kötetet úgy járják át a mély érzések, mint a koszos cipők szaga az öltözőt. Meglehet, arra a következtetésre jut majd, hogy oly sok angol íróhoz hasonlóan én is a nagy oroszok hatása alá kerültem. Erről szó sincs. Tagadhatatlan, hogy stílusom sokat köszönhet Dosztojevszkijnek. De az olyan történeteim, mint a Rollo Podmarsh eszmélése és a Ha Vosper úgy akarja szívmelengető mélysége annak a ténynek tudható be, hogy az utóbbi időben igen sokat játszottam Southamptonban és az USA-ban, a Long Islanden lévő Nemzeti Pályákon. Ezeket a pályákat egy száműzött skót építette, aki arra a rémes ötletre ragadtatta magát, hogy egyetlen pályán egyesíti Nagy Britannia legnehezebb lyukait. Mindez megvisel egy olyan embert, aki Sandwich-ben átkelt a Szaharán, Prestwickben megmászta az Alpokat, és St Andrews-ban az Állomásfőnök Kertje lyukhoz érve azt hitte, karnyújtásnyira áll az Édentől. Ha két egymást követő nap is száznyolc ütéssel adod be az eredménylapodat, megtudsz egy s mást az életről.