K. Grandpierre EMIL: Mérlegen

A Mérlegen a húszas évek végén játszódó kalandos eseménysorozat keretében a magyar társadalomnak úgyszólván minden társadalmi osztályát, minden rétegét ábrázolni kívánta; méghozzá oly módon, hogy a szerkezeti középpontba munkásalakok kerültek. Nem ismételte el azonban a sematizmus közhelyeit, s a Mérlegen számos kitűnő részletének köszönhetően ma is olvasható regény.

Ám igazán meggyőzően azok a fejezetek hatnak, ahol az író belső ihletének engedelmeskedett: a megyei és városi urak, dzsentrik és kispolgárok, értelmiségiek és diákok világát legtöbbször szatirikus erővel festő jelenetekben.
Menten romantikussá és tanító modorúvá válik a hangja, midőn a munkáséletre fordul a tekintete: bányában és cipőgyárban dolgozó hőseit korának eszményítő szemléletével rajzolta meg, eleget téve annak az ideológiai kívánságnak is, mely szabályokban írta elő a forradalmár munkás szerepeltetését. Főhőse, a faluról városba került fiatal bányász túl gyorsan talál kapcsolatot a párttal, élete zavartalanul siklik a szerelmi szállal színezett politikai öntudatosodás sínjein. A főhős környezetéből 189néhányan szintén a személyi kultusz idejének kommunista típusát képviselik, az eszményített munkást, akinek életét az osztályharc tölti ki. A Mérlegen munkásalakjait ideológiai terv keltette életre, a más társadalmi környezetben élő szereplők viszont a maguk belső természete szerint mozoghattak.