Jubileum a történelemben és az életünkben

1 390

Ft

Feladás dátuma:

több, mint egy hónapja

Tulajdonságok

Állapot:
újszerű

Típus:
Napjaink, bulvár, politika

Borító:
Puhatáblás
Nyelv:
Magyar

Leírás

Előszó
"Az ember sorsának e beteljesedését önmaga őszinte elajándékozásával éri el, azzal az ajándékozással, mely csak az Istennel való találkozásban lehetséges. Istenben tehát az ember megtalálja önmaga teljes tökéletességét: ez a Krisztus által kinyilatkoztatott igazság. Az ember beteljesedik Istenben, aki örök Fia által elébe jön. Azáltal, hogy Isten leszállt a földre, a teremtéssel kezdődött emberi idő elérte teljességét. Az "idő teljessége" valójában csak az örökkévalóság, sőt az, aki örökkévaló, azaz Isten. Belépni az "idő teljességébe" tehát azt jelenti, hogy elérjük az idő végét és kilépünk korlátaiból, hogy megtaláljuk a tökéletességet Isten örökkévalóságában." Vissza
Fülszöveg
A jubielum mily sok történeti esemény emlékét ébreszti föl bennünk! Gondolatban visszatérünk az 1300. évbe, amikor VIII. Bonifác pápa az egész római nép kívánságának megfelelően a történelem első Jubileumi Évét ünnepélyesen kikiáltotta. Fölelevenítve az ősi hagyományt, mely szerint mindazok, akik az örök városban a Szent-Péter-bazilikát meglátogatják, "bűnök bőséges elengedését nyerik", ez alkalommal "minden bűn nemcsak teljes és bőséges, hanem legteljesebb megbocsátását" ajándékozta. Attól kezdve az Egyház a Jubileumi Évet mindig a Krisztus teljessége felé vívő út jelentős szakaszaként ünnepelte.
Magánszemélyként hirdetek. Átvehető a Szemere telepi vasútállomásnál, esetenként-külön --egyeztetve a 3-as Metro vonalán (hétfőn és/vagy csütörtökön általunk megadott időpontokban, 17-19.00 közt) csak a Pöttyös utcai metrónál (Euro-Park/Shopmark) vagy KÖKi parkoló. A hirdetés alján van a térkép, előzetes telefon mb. alapján tudunk pontosítani időpontot és helyszínt. Letiltott telefont nem veszek fel, SMS-re nem reagálok. Posta, csomag automata, futár, (890ft-tól) vevő kockázatára, előre utalással, garancia nélkül. Új termékeknél 72 H cseregarancia. Árucsere nem érdekel. Hogy megvan-e ne kérdezd, ha elkelt leveszem! Most bolti ár alatt akár házhoz szállítva!!
A bolti kép-ha megjelenik- csak árinfó!
Kérlek, nézz szét a hirdetéseim között, válogass kedvedre jobbra fent a hirdető összes hirdetése menü alatt.

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 146075678

Kapcsolatfelvétel


Utoljára aktív: 1 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re
Jófogás alkamazás QR kód

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn