Heves megye 10-11. századi temetői

Révész László
Budapest, 2008.
új könyv

A mai Heves megye eddig ismertté vált ötvenhét, e korból származó temetójének anyagát adja közre,melyek többségét Szabó János Gyózó tárta fel.Az érmeket Kovács László az egyes lelóhelyeknél ismertette,az állatcsont-anyagot Vörös István külön fejezetben dolgozta fel.A kötetben a települések alfabetikus sorrendjében következnek a lelóhelyek,ahol elsóként a lelókörülményeket,majd a sírok a bennük talált leletek leírását,végezetül az értékelést találjuk.Minden egyes lelóhely helyszínrajzát, a temetótérképet,az egyenkénti sírrajzokat is e szöveg közé illesztve közli a könyv. A harmadik alfejezet az értékelés,temetóket életkor,nem, tájolás,sírgödör formája,mérete élysége,fektetés módja szerint,leletanyagot típusok(ételmelléklet, edény, ékszerek, ruhadíszek,pénzek,használati eszközök,fegyverek)szerint csoportosítva ismerteti,minden egyes lelettípust,jelenséget egyúttal kronológiai regionális keretbe is helyez.Ezt az alfejezetet egyes lelettípusok elhelyezkedését mutató elemzó temetótérképek,leletfotók mellett egyes lelettípusok kronológiai táblázatai egészítik ki,melyek különös értékei e kötetnek.Végezetül a keltezés címú fejezetben ismereteket összefoglalja adja meg adott temetó használatának idejét. A kötetben közölt jelentósebb temetók: Aldebró-Mocsáros (34 sír, 2 hajfonatkorongpár); Dormánd, Hanyipuszta (16 sír, egy hajfonatkorongpár), Eger, Szépasszony-völgy (közel 80 sír, egy hajfonatkorong), Eger-Vár, a székesegyház temetóje, Kál-Legeló (83 sír), Tiszanána, Cseh-tanya (32 sír), Újlórincfalva-Magyarad (63 sír), Visonta, Felsórét (77 sír), és az ötven temetó közül ez az utóbbi egy tekinthetó teljesen feltártnak. Teljesen természetes, hogy a könyv értékeló fejezete a sorozat minden korábbi köteténél alaposabb, részletesebb. Révész László a korszak elkötelezett, nemzetközileg is elismert kutatója, egyik legavatottabb ismeróje, számos jeles temetó feltárója és több könyv szerzóje. Ennélfogva az értékeló fejezet kivételesen gazdag és tartalmas: A 10-11. századi emlékanyag etnikumjelzó szerepével kapcsolatos korábbi nézetek kritikája után nem cáfolva a történeti források kavar, illetve besenyó népcsoportokra vonatkozó adatait arra a végsó következtetésre jut, hogy az eddigi leletek alapján a megye régészeti anyagában egyik etnikum tárgyi hagyatékát sem sikerült kimutatni. Révész László e könyvében is határozottan elutasítja a hazai régészetben oly gyakori, általa vegyes érvelésnek nevezett módszert, amikor egy emlékcsoport, jelesül a régészeti leletek hiányosságait a történeti forrásokból, sót a helynévanyagból vett adatokkal próbálják kiegészíteni, áthidalni, sokszor átlépve a kronológiai korlátokat. Kerüli a találgatásokat, feltételezéseket, ezért csak a ténylegesen rendelkezésre álló anyag sok szempontú összetett vizsgálatát végezte el. Minden egyes tárgytípus tipokronológiai vizsgálatát kronológiai táblázatokban és térképeken is ábrázolta, majd ezeket összegezve a temetóket is kronológiai sorrendbe állította. Ennek eredményeként a 39 ilyen módon vizsgálható lelóhely közül mindössze hét esetében állapítható meg, hogy csak a 11. században létezett, a többi vagy kizárólag 10. századi, vagy az ezredforduló környékén volt használatban. Következésképpen a Heves megyei temetók három kronológiai csoportba sorolhatók: 10. sz. elsó kétharmada, 10-11. sz. fordulója, 11. század. A területi elosztást figyelembe véve a temetók zöme a Mátraalja dombos területein helyezkedik el, míg a Tiszához közel esó, idószakosan vízjárta területeket csak ritkásan szállták meg. Viszont itt találjuk az eddig ismert tarsolylemezeket, az övveretes és hajfonatkorongos temetkezéseket, valamint az összes nyugat-európai érmét is. Révész L. figyelemre méltó megjegyzése, hogy a Tisza bal partján, Szolnok megyében hasonló a helyzet, és ebból arra a következtetésre jut, hogy egy vagy két gazdag nemzetség telepedett meg ezen a területen. A leggazdagabb sírok elhelyezkedése alapján a vezetó nemzetség szálláshelyét Heves város körzetében feltételezi.