Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaHenrik Odze György
Barátaim óvtak attól, hogy vállaljam a beszélgetést Havas Henrikkel. Ha azt mondom róla, hogy nehéz ember, akkor még enyhén fogalmaztam. Nemigen tudni, hogy mi jár a fejében, nem könnyű követni a gondolatmenetét, néha elképesztően őszinte, máskor szégyenlős, mint egy kisfiú, egy perccel később pedig bezárkózik és hosszú ideig meg sem szólal. Persze szakmai kihívás is van a világon. De végül nem ez döntött. Egy apróság döntött, amit megtudtam róla. Havas valamikor a Volánnál dolgozott. Volt a cégnek egy GAZ típusú söprőautója. Amikor sofőr nélkül maradt, elvállalta, hogy munkaidő után felsöpri vele az udvart. Napközben főnök volt, délután takarító. A szemetet is neki kellett kivinni az újpesti szeméttelepre. Miközben 40 kilométeres "sebességgel" araszolt a Váci úton, eszébe jutott, mi lenne, ha megkérdezné az útba eső kisüzemek vezetőit, akiknek nem érte meg ilyen járműveket tartaniuk, nem akarják-e, hogy náluk is felsöpörje az udvart. Hirtelen temérdek megrendelője lett. Jól is fizettek. Ő meg élvezte. Pár évig neki köszönhetően volt tiszta a Váci út és környéke, ugyanis menetközben az utcát is feltakarította. Pusztán lelkesedésből, ha már arra jár. Így aztán úgy döntöttem: belevágok. Odze György
Magánszemélyként hirdetek. Átvehető a Szemere telepi vasútállomásnál, esetenként-külön --egyeztetve a 3-as Metro vonalán (hétfőn és/vagy csütörtökön általunk megadott időpontokban,17-19.00 közt) csak a Pöttyös utcai metrónál (Euro-Park/Shopmark) vagy KÖKI parkoló. A hirdetés alján van a térkép, előzetes telefon mb. alapján tudunk pontosítani időpontot és helyszínt. Letiltott telefont nem veszek fel,SMS-re nem reagálok. Posta, csomag automata, futár,(890ft-tól) vevő kockázatára, előre utalással, garancia nélkül. Új termékeknél 72 H cseregarancia. Árucsere nem érdekel. Hogy megvan-e ne kérdezd, ha elkelt leveszem! Most bolti ár alatt akár házhoz szállítva!!
A bolti kép-ha megjelenik- csak árinfó!
Kérlek, nézz szét a hirdetéseim között, válogass kedvedre jobbra fent a hirdető összes hirdetése menü alatt.