Kategória:
Feladás dátuma:
máj 11., 18:27Földi Mihály
A házaspár
regény
"Részlet a könyvből:
"Haller Miklós reggeli postájában volt egy levél, melyet első pillantásra gyanúsnak talált. Négyszögletes, sárgásfehér, szegényes boríték, kéregető levélféle, amit hibás okoskodással a lakására küld egy nyomorgó vagy ravasz ember. De miért ír nyomtatott betűvel? Még egyszer elolvasta a címzést: Méltóságos Szilvássy Haller Miklós H. Vezérigazgató Úrnak Budapest Stefánia-Út. Miért használ nyomtatott betűt ? Letette a levelet, csiptetőjét mellényének felső bal zsebéből megszokott mozdulattal kihúzta és az orrára szorította, majd kettévágott egy friss császárzsemlyét, vajat kent rá és a vajra mézet csöpögtetett. Szemüvege fölött egy pillantást vetett feleségére, aki az ebédlőasztal másik végén a kávéját itta. Két ropogós falat után a reggelihez készített papírvágókéssel felhasította a borítékot. Névtelen levél volt, mely a lányáról szólt: Méltóságos Uram ! Fel Kell Hívnom NB. Figyelmét Leányának Veszedelmes Útjaira. Egy Idö Óta Gyakran Megjelenik Bittó Zoltán Legénylakásában. Hogy Mit Keres OTT, Állapítsa MEG Méltóságod. Kötelességemnek Tartottam, Hogy Figyelmeztessem.
Egy Ismeretlen Jóakarója."
Az Athenaeum Kiadása
Kb. az 1940-es évekből.
A fotókon látható állapotban.
Személyesen a XIV., ker. Örs vezér térnél lévő lakásomnál oda tudom adni a regényt, vagy előre utalás után - a Magyar Posta díjszabásai szerint - postázom. A postaköltséget csomagolás után tudom pontosítani. Csomagautomatával (Foxpost, ) is küldhetem.