Filoména Kosáryné Réz Lola

590

Ft

Feladás dátuma:

több, mint egy hónapja

Tulajdonságok

Állapot:
újszerű

Típus:
Próza

Borító:
Puhatáblás
Nyelv:
Magyar

Leírás

Filoména
Kosáryné Réz Lola
Első írásaival a tízes évek elején jelentkezett, attól kezdve rendszeresen publikált verseket és novellákat különböző lapokban. A sikert első (és talán legjobb) könyve, a Filoména hozta meg számára, amely elnyerte az Athenaeum 1920-as regénypályázatának 15000 koronás díját. Kosáryné, aki huszonnyolc éves volt ekkor, egy csapásra ismertté vált. Könyvéről elismerő, sőt magasztaló kritikák láttak napvilágot, rövid időn belül több utánnyomása jelenik meg, s meghozza számára a Nyugat munkatársainak, főleg Osvát Ernőnek, Schöpflin Aladárnak és Füst Milánnak baráti figyelmét. A Filoména, miközben érezhető benne a pályakezdés frissessége, meglepően érett munka. A fiatal írónőnek markáns világképe van, amely meghatározza regénye belső formáját és előadásmódját. Magabiztosan és gazdaságosan bánik a nyelvvel; műve erős, költői atmoszféráját nagyrészt apró gyakorlati tudnivalókból és szigorú, pontos megfigyelésekből építi fel. Mondatainak, bekezdéseinek senki máséval össze nem téveszthető melódiája van, ugyanakkor szituációteremtő ereje is megbízható.
Piatok Milka nem volt szent, mint Filoména, akiről a becenevét kapta, ám tiszta és őszinte lány volt. Igaz, az ő küzdelmei eltérőek voltak a szentétől, de tovább tartottak és fokozatosan, alattomosan rombolták a fiatal lány lelkét, önérzetét és nem utolsósorban a testét.
A lányka egy bányászfalu ínséges körülményeiből indul göröngyös útjára. Cselédként, nőként, feleségként és anyaként is igyekszik kitörni megalázó helyzetéből és a sorsát kísérő férfiak által akarva-akaratlan rákényszerített alárendelt szerepkörből. Szerelmek, legendák, megközelíthetetlen szellemek és nagyon is eleven alakok tűnnek fel Filoména életében. Kudarcainak sora utolsó leheletéig kíséri.
Bár ebből a regényből nem árad a múlt század eleji női írókra jellemző feminizmus, nyilvánvaló a társadalomkritika, a szociális problémák és a társadalmi osztályok közötti áthatolhatatlan akadályok bemutatásának igénye.
Az akkor 28 éves írónő ezzel a könyvével megnyerte az Athenaeum kiadó 1920-as pályázatát. Ez volt az első regénye, mely Filoména keserű életútja ellenére, lírai nyelvezetével meghódította az olvasót és a Nyugat írói között is elismerést vívott ki.
Virginia Woolf a Saját szoba című esszéjében megjegyzi, hogy a női íróknak ki kell fejleszteniük azt az elbeszélésmódot, amely a női regények sajátja lehet. Kosáryné Réz Lola bizonyosan teljesítette ezt a feladatot egyedi hangvételű könyveiben. Berkes Imre író, újságíró a Vallomások egy nagyon szép regényről című esszéjében írta: "Hónapokkal ezelőtt olvastam a Filoménát, Kosáryné Réz Lola regényét, a napokban újra átlapoztam, s ugyanolyan mély hatást tett rám, mint első ízben. Mi ennek a titka? Kétségtelenül az írónő művészete. Tökéletes íráskészsége, amellyel a kíváncsi elmét és az érzékeny szívet egyaránt megfogja, rajongó szeretete, amellyel tárgyába belemerül; ideges, de finom érzékenysége."
Az Atlantic Press Kiadó Női remekírók sorozatának ötödik kötetével Kosáryné Réz Lola írói nagysága előtt tisztelgünk.
Magánszemélyként hirdetek. Átvehető a Szemere telepi vasútállomásnál, esetenként-külön --egyeztetve a 3-as Metro vonalán (hétfőn és/vagy csütörtökön általunk megadott időpontokban, 17-19.00 közt) csak a Pöttyös utcai metrónál (Euro-Park/Shopmark) vagy KÖKI parkoló. A hirdetés alján van a térkép, előzetes telefon mb. alapján tudunk pontosítani időpontot és helyszínt. Letiltott telefont nem veszek fel, SMS-re nem reagálok. Posta, csomag automata, futár, (890ft-tól) vevő kockázatára, előre utalással, garancia nélkül. Új termékeknél 72 H cseregarancia. Árucsere nem érdekel. Hogy megvan-e ne kérdezd, ha elkelt leveszem! Most bolti ár alatt akár házhoz szállítva!!
A bolti kép-ha megjelenik- csak árinfó!
Kérlek, nézz szét a hirdetéseim között, válogass kedvedre jobbra fent a hirdető összes hirdetése menü alatt.

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 146436198

Kapcsolatfelvétel


Utoljára aktív: 1 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re
Jófogás alkamazás QR kód

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn