Dévény Anna (Egy mindenkiért)

1 500

Ft

Feladás dátuma:

több, mint egy hónapja
Szállítással is kérheted

Leírás

Hermann Irén: Dévény Anna (Egy mindenkiért)

Két éve találkoztam először Dévény Annával, 2016 tavaszán bólintott rá, hogy könyvet írjak róla. Egy éven keresztül beszélgettem vele, mint később kiderült, ez volt élete utolsó éve.
Ösztönös újító volt, akit a gyógyítás és olykor a sors komisz akaratával szembeni ellenállás hajtott. Eleinte ő maga sem tudta, mitől működik az a módszer, amelyre ráérzett. Mégis ezreket, kisebb és nagyobb gyerekeket, táncosokat, felnőtteket állított talpra. Olyanokat, akikről talán senki sem hitte, hogy esélyük lehet a teljes életre, vagy folytatódhat derékba tört pályájuk. Isteni kegyelemnek tartotta, amit kapott, ehhez mérten ragaszkodott annak tisztaságához.
Nem értette, miért kellene róla könyvet írnia bárkinek. Ő csak tette a dolgát, gyógyított, segített.
Szerény ember volt, de módszerének elismeréséért megküzdött a bürokráciával, a kétellyel és a gyógytornász szakmával is, amelynek élete végére legelismertebb művelője lett. Kemény harcos volt, talán túl kemény is.
Ő már nem érhette meg, hogy ez a könyv elkészüljön, de nekem mindent elmesélt. Én pedig leírtam.

új pld.

Személyesen Budapesten, a megadott címre házhoz szállítással, csomagautomatába kézbesítve átvehető.
Utánvétellel GLS Háztól - házig küldéssel a Jófogáson keresztül.

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 146754351

Kapcsolatfelvétel


Utoljára aktív: 1 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re
Jófogás alkamazás QR kód

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn