A legfelsőbb hadúr és hadserege

3 000

Ft

Feladás dátuma:

több, mint egy hónapja
Szállítással is kérheted

Tulajdonságok

Állapot:
új

Típus:
Történelem

Borító:
Puhatáblás
Nyelv:
Magyar

Leírás

Dombrády Lóránd
Kairosz, Budapest, 2012
1990-es kiadás:
A szemléletében és tartalmában egyaránt újdonságot jelentő, a magyar és külföldi Horthy-irodalomban mindeddig egyedülálló monográfia a legfelsőbb hadúr és az általa létrehozott, nevével jelzett hadsereg közötti kapcsolat alakulásának feldolgozására vállalkozik. A korábbi történeti irodalomban kialakított, meglehetősen egysíkú és szélsőségesen elmarasztaló képpel ellentétben, árnyaltabban mutatja be Horthy személyét, aki kétségtelenül súlyos tévedései és hibái mellett, elsősorban mint katona, olyan tulajdonságokkal is rendelkezett, melyek elismertté és népszerűvé tették őt a hadsereg tisztikara körében. Az 1919-től 1944-ig terjedő időszakot vizsgálva a szerző megrajzolja a hadsereg és hadura közötti, a fentiek jegyében alakuló és kiteljesedő viszonyt, amelynek révén hosszú ideig sikerült érvényre juttatni a hadsereg törekvéseit a magyar politika alakításában. A folyamatok bemutatása során a szerzőnek alkalma nyílott Horthy katonai vezetői jellemének, törekvései belső rugóinak, az egyén és a hatalom kapcsolatának, a katonai döntések mechanizmusának oly mélységű bemutatására, melynek érthetőbbé és teljesebbé teszik a történelmi képet. Betekintést ad a színfalak mögötti diplomácia, az uralkodó osztályok sorain belül dúló harcok megismerésébe, nem nélkülözve a jó értelemben vett politikai intimitásokat sem.

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 146048425

Kapcsolatfelvétel


Utoljára aktív: 1 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re
Jófogás alkamazás QR kód

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn