A garamszentbenedeki apátság története az Árpád-és az Anjou korban

(1075-1403) - Capitulum VIII.
új könyv
Kötetünk a garamszentbenedeki bencés apátság (mint egyházi intézmény és mint hiteleshely) Árpád- és Anjou-kori történetét mutatja be. A vizsgált korszak 1403-ig terjed, mivel a monostor ekkortájt került ki a hivatalát 1374 óta ellátó Henrik apát vezetése alól. 1403 tehát az egyháztörténeti művek gyakorlatának megfelelően archontológiai határ, a rendház életében egyéb szempontból nem jelentett változást - például a monostor hiteleshelyi működése az ország központi kormányzata akaratának volt a függvénye, az apát személyével nemigen hozható kapcsolatba. Ilyenformán tagadhatatlan, hogy az 1403-as évszám megválasztása önkényesen történt, terjedelmi okokból tűnt szükségesnek. A garamszentbenedeki apátság középkori történetét monografikus igénnyel először Knauz Nándor dolgozta föl. Az esztergomi érsekség levéltárnokaként a főkáptalan levéltárában találkozott szentbenedeki oklevelekkel. (Az esztergomi székeskáptalan zálogjogon 1538-tól, új királyi adomány címén 1565 óta birtokolta az apátság javait, így okleveleit is.) A Garan-melletti szentbenedeki apátság című könyvében a főkáptalan levéltárának okleveles anyagán kívül melyet maga Knauz kezdett el közzétenni a Monumenta Ecclesiae Strigoniensis című okmánytárban, jó része azonban máig kiadatlan - az 1880-as évekig megjelent forráspublikációkat is felhasználta. Szemlélete megfelel keletkezése korának, a 19. század második felének: a mű zömét az apátok és kormányzók életrajzai, továbbá a monostor birtokviszonyainak településenkénti bemutatása teszi ki. Széleskörű forráshasználata miatt a rendház birtokainak középkori történeti földrajzához ma is jól használható. Knauz munkájának kivonatolásával készült el az 1910-es években A pannonhalmi Szent-Benedek-rend története című sorozat utolsó kötetében található, a monostorról szóló rövid fejezet (Sörös Pongrác) és Haiczl Kálmán garamszentbenedeki plébános könyvének középkori része. Ezután csupán igen rövid, néhány oldalas összegzések születtek az apátság kö­zépkori történetéről, csak az 1075. évi alapító- és adománylevél szolgált önálló tanulmányok témájául. Összefoglaló művel a szlovák történettudomány sem állt elő, az újabb kutatások a határ mindkét oldalán inkább régészeti és művészettörténeti nézőpontból közelítettek az apátsághoz. Mivel a garamszentbenedeki apátságot birtokállományának nagysága, a 14. századi reformmozgalomban játszott szerepe, hiteleshelyi tevékenysége, fennmaradt gótikus épülete stb. alapján a pannonhalmi és a kolozsmonostori után a középkori Magyarország harmadik legjelentősebb bencés monostorá­nak tarthatjuk, ígéretes témául kínálkozott középkori történetének - pontosabban históriája fentebb behatárolt részének újraírása. Knauz forrásbázisát az időközben megjelent oklevélkiadások, főképpen a torzóban maradt Anjoukori okmánytár, továbbá az Anjou-kori oklevéltár és a Zsigmondkori oklevéltár segítségével lényegesen kibővítettük. Levéltári kutatásokat elsősorban az apátság hiteleshelyi tevékenységének feltárása során végeztünk, de az apátság 1403 előtti történetének forrásai is bőségesen tovább gyarapíthatóak lennének a későbbi diplomákban szereplő visszautaló adatokkal. Ilyen értelemben a téma feldolgozása hiányos - a Magyar Országos Levéltár valamennyi Mohács előtti oklevelének, illetve teljes állományának átnézésére azonban nem vállalkozhattunk. Közel teljes mértékben feltártnak (az Anjou-kori oklevéltár és a Monumenta Ecclesiae Strigoniensis megjelent kötetei alapján) az 1358-ig terjedő időszak tekinthető. A kiadatlan oklevelekre a Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltárának és Diplomatikai Fényképgyűjteményének jelzetével hivatkozunk. Dolgozatunk elkészítése során a kronologikus szerkesztési móddal szemben a tematikus elvet részesítettük előnyben. A szövegben helyenként, ha a vonatkozó adat súlya megkívánta, előfordulnak párhuzamosságok. A garamszentbenedeki apátságot a műveit átlagember nagyszabású gótikus templomáról ismeri.