Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaSzépirodalmi Könyvkiadó által 1985-ben kiadott, 509 oldalas, korának megfelelő állapotban lévő (nem szakadt, nem koszos) könyv. Személyes átvétel kizárólag Pécsett, postázás megoldható.
"Simon Sándort, a szuperszonikus vadászrepülőt az olvasó már ismeri a szerző "Albérlet a Síp utcában", "Ködlámpa" és a "Születésnap júniusban" című regényeiből. Két évtizedes repülő pályafutás, kemény önfegyelemmel kidolgozott számtalan siker után kell Simon őrnagynak rádöbbennie, hogy tüdejét tbc támadta meg. A gyógyítás egyetlen lehetséges módja a műtét, ami azonban egyszersmind azt is jelenti, hogy soha többé nem repülhet, pedig neki a repülés nem egyszerűen mestersége, nem is csak hivatást jelentett, hanem életformája, szenvedélye, önmaga kifejezésének formája volt.
A rendkívüli szituáció, mint minden emberben, Simon őrnagyban is előhívja a számvetés igényét. Felidézve repülőmúltjának legszebb és legmegrendítőbb pillanatait, szinte egész életét újraéli, s ráébred, mennyire nem volt és nincs számára más, ami a világhoz kötné. Reménytelennek, kilátástalannak érzi a jövőt. E veszedelmes válságon barátai igyekeznek átsegíteni, de az ő cselekvő szeretetük, leleményes, makacs segítőkészségük, az évtizedek alatt összeforrott közösség természetes szolidaritása sem lenne talán elég ehhez, ha nem szólna közbe váratlanul egy szinte ajándékba kapott szerelem."
Előre is köszönöm ha megtekinti további hirdetéseimet is, amik között több Szilvási Lajos kötet is megtalálható.