Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaEladó a képen látható hibás metálszínű Samsung Navibot Intelligens Kamerás Robotporszívó.
Kefés automata porszívó.
Hibája, ha bekapcsolom, elindul szépen, elkezd dolgozni, de 5-10 perc után leáll, néha sípol. Dokkolóra téve is néha töltődik, néha csak sípolgat. Nem tudni mi a baja. Oldalkefe javított.
Ennek nincs meg a dokkolója, csak maga a porszívó, de van egy másik is, amelyiknek megvan, a termékeim között megtalálod. Azzal a dokkolóval használtam korábban.
Visionary Mapping technológiájának köszönhetően egy kis kamera figyeli a plafont, és tudja a porszívó, hogy hol járt már a lakásban. Így egy bizonyos területen csak egyszer megy végig, tehát az egész lakást ki tudja takarítani, ellentétben a hagyományos robotporszívókkal, melyek véletlenszerűen takarítanak.
Típusa: SR8846
Akkumulátor: Új, Li ionos-ra lett cserélve házilag, kb. 2 órát bírt egy feltöltéssel. Csak az akkut 10 ezerért adom külön.
Töltő (dokkoló) Nincs hozzá!
Jellemzők:
- 5 féle program (Auto, Körbe, Egy pontról spirálban, Edge, még valami).
- 2 oldalsó forgó seprű és alul a főkefe
- Nagy méretű porzsák, könnyen üríthető, porallergiások számára is kitűnő, mert nem kell a porhoz hozzáérni ürítésnél.
- HePa filter
- Leesés védelem
Más tartozék (pl. irányító) nincs hozzá, csak ami és úgy, ahogy a képen szerepel.
Garancia nincs, hozzáértőknek javítani vagy alkatrésznek!
(Van egy másik de jól működő Navibotom dokkolóval együtt, ha az érdekelne inkább, keresd termékeim között!)
Foxpost előnyben részesítve, így tudom a leggyorsabban elküldeni!
Utánvét Nincs! Csak ha előre utalja a szállítás díját akkor küldöm utánvéttel!
Így Foxpost igényléseket Csak és Csak Jófogás Üzenetben Történő Előzetes Egyeztetés után hagyok jóvá!!!
3200Ft-omba került egy át nem vett csomag visszaküldése!
Személyes átvétel Debrecenben megadott helyen, Foxpost, Easybox, MPL (posta) előre utalás után.
Csak komoly érdeklődők keressenek!
Részletesen:
Kérem, csak akkor üzenjen, ha utána válaszol is, nem csak napok múlva nézi az üzeneteit, azaz folyamatosan tudunk kommunikálni.
Jófogás üzenetben keressen! Telefonszámomat komoly érdeklődőknek megadom, de hívogatni senkit sem fogok.
A "Kell, kell, de majd csak később tudom átvenni, addig nyugodtan add el, ne tartogasd" típusú emberek inkább ne érdeklődjenek!
Ha közbejön valami, akkor mondja le, szerintem ez természetes.
Személyes átvétel:
Debrecenben kizárólag a Bolyai utca - Thomas mann utca környékén. Inkább késő délutáni órákban.
Máshova nem tudom elvinni, nincs bérletem, sem kocsim. Érte kell jönni, vagy elpostázom.
Szállítással:
Előre utalás után megoldható Foxpost vagy Easybox vagy MPL postai csomagban. Utánvéttel csak úgy tudom postázni, ha az utánvéttel terhelt postaköltséget Ön előre utalja, ez egyfajta előleg (biztosíték), hogy valóban át fogja venni a csomagot.
GLS-sel és Jófogás háztól háziggal nem tudom feladni, mert nem vagyok otthon napközben, hogy a futárt várjam.
Más (aukciós) oldalon is hirdetem, ahol az üzletfelek értékelik egymást, ott mindenki előre utal.
Kérésre meg tudom adni a termék linkjét.
Aki a Jófogáson nem mer előre utalni, nyugodtan megveheti ott, mert ott van biztosíték.
Csere érdekelhet, de csak ha Ön is komolyan gondolja! (Aki egyszerre sok más felhasználónak is cserére kínálja fel a termékét, inkább ne írjon. Ill. telefon csere nem érdekel.)
Tisztelettel kérem a fentiek tudomásul vételét az üzenetváltások megkezdése előtt! Köszönöm, hogy elolvasta!