Ingyen elvihető
Ingyen elvihető
Helység: Tárnok
Kategória: Kutya

Torzsi 6 év körüli mix kan

Torzsi tavaly augusztusban került a gondozásunkba, miután akkori gazdájának állapota annyira megromlott, hogy kutyája felé hol szeretettel, hol pedig bántó szándékkal fordult. Érthető hát, hogy a viselkedése nem volt épp kiszámítható, pont annyira nem, mint egykori gazdájának. Nem tudta, hogy a felé nyúló kéz most jót vagy rosszat fog nyújtani, így inkább biztosra ment és mindig a második lehetőséggel számolt.

Mostanáig hosszú utat tett meg befogadójával, aki velünk együtt hitt és bízott benne, s hagyta hogy Torzsi a maga tempójában jöjjön rá, itt már csak jó vár rá, a felé nyúló kéztől pedig ennivalót és simogatást kap, nem pedig bántást. Büszkék vagyunk rájuk, azért amit elértek együtt, hogy Torzsi egy bújós, mindig vidám és mosolygós, nyitott, csupa boldogság kutya lett.

Nyugodt szívvel adnánk most már örökbe, de ehhez kellene valaki, aki őt akarja. Egyszer már elvesztette az emberekbe vetett bizalmát, mégis képes volt ezen túllépni, és újra hinni bennünk. Már csak egy család hiányzik az életéből, akihez tartozhatna.

Torzsi benti tartással, oltva, chipezve, parazitamentesítve, szívféregre szűrve és ivartalanítva fogadható örökbe.

Örökbefogadással kapcsolatban:
magyarvizslasos@gmail.com

A Jófogás nem vállal felelősséget a hirdetésben szereplő termékekért

Kedvező kölcsönök erre a termékre(Promóció)
{{title.info.main[1].name}}
{{title.info.main[1].value}}
{{product.info.main[1].name}}
{{product.info.main[1].value}}
{{product.name}} image
{{product.name}}
{{product.info.main[0].name}} {{product.info.main[0].value}}
Érdekel »
Tovább
a többi hitelajánlatra »

Hasznos tippek

  • A legbiztonságosabb, ha személyesen fizetsz, vagy Háztól-Házig szolgáltatással rendelsz az oldalon keresztül.
  • Mindig utasítsd el az előreutalással kapcsolatos kéréseket!
  • Mindig nyilvános helyet válassz, ha személyesen találkozol az eladóval! Erre tökéletes megoldás lehet, ha Budapesten történik az adás-vétel, például a Jófogás Találkozási Pont
  • Érdeklődj, hogy megvan-e még az eredeti számla, garanciajegy, vagy doboz a kiválasztott termékhez!
  • Ha feltehetően fordítóprogrammal megírt eladói választ kapsz, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Amennyiben az oldalunk böngészése során bármely hirdetésünkkel kapcsolatban problémát tapasztalsz, kérjük tekintsd meg ügyfélszolgálatunk menüpontját, ahol összegyűjtöttük számodra a leggyakrabban feltett kérdésekre készített válaszainkat, valamint kapcsolatba léphetsz munkatársainkkal is.

Kapcsolatfelvétel

Üzenet küldéshez jelentkezz be vagy regisztrálj az oldalon.