Céges
Feladás dátuma: november 29. 22:46. Hirdetés kezelése »
Ár: 500 Ft
Kerület: XX.
Kategória: Egyéb

Kiváló állapotú könyv!

Köztudott, hogy a csecsemő legideálisabb tápláléka az anyatej, s az is hogy minél tovább szoptatják annál jobb. De hát eljön egyszer, azaz idő is - lehetőleg minél később úgy kb. 6-7 hónapos korban - amikor a megfelelő súlygyarapodás érdekében szilárd ételekkel is ki kell egészíteni a csecsemők táplálkozását. Sőt szép fokozatosan, az elválasztás szabályait betartva át kell térni a kisdedétkezésre. Ennek megvalósításához elengedhetetlenül szükséges egy alapszintű áruismereti és ételkészítési, konyhatechnológiai ismeret. Ehhez nyújt segítséget ez a könyv, mely alapvetően az Egészségügyi Főiskola Kar Védőnő szakos hallgatóinak íródott a Táplálkozástan című tantárgyon belüli Tápszerkonyhai gyakorlathoz, ugyanakkor hasznos információkkal szolgál minden csecsemőkkel foglalkozó (kórházban, bölcsödében) dolgozó szakembernek (élelmezésvezető, gondozó, dadus), valamint a kezdő és a gyakorló szülőknek is, mivel egy könyvön belül az áru ismereti, higiénés és konyhatechnológiai ismeretek mellett, receptúra is szerepel. Ennyire egységes kifejezetten csecsemők és kisdedek étkeztetését segítő könyv eddig nem került kiadásra. A könyv több fejezetből áll. Az áruismereti részben leírt élelmiszerek beltartalmi jellemzői alapján kiválasztott nyersanyagokból, a fokozott higiénés szabályok betartása mellett megfelelő konyhatechnológiai műveletek alkalmazásával, lehetőséget nyújt (ötleteket ad) a korcsoportnak megfelelő (csecsemőtől 3 éves korig) ízletes ételek készítéséhez. A receptúrában szereplő ételek, italok kiszabása és készítési módja alkalmazkodik a szilárd ételek beépítésének általános szabályihoz (rostszegény alapanyagok, burgonyával sűrítés, áttörés, nyersanyagbővítés, zsiradék hozzáadás, turmixolás, liszttel sűrítés, stb.). Fontos tudni, hogy ezek csak általános ajánlások, minden csecsemő egy külön egyéniség éppen ezért az étkeztetését is a fejlődésének és ízlésének megfelelően kell kialakítani, illetve alkalmazkodni hozzá. Például egyik ismerősöm csecsemője csak akkor volt hajlandó megenni a főzeléket, ha alma is volt belefőzve. Evett spenótot almával? Ugye nem, de Neki így ízlett. És még számtalan hasonló példát lehetne felsorolni. A könyv a csecsemők részérére készíthető ételek mellett, a kisded (1-3 év) ételeinek leírását is tartalmazza.

Személyes átvételre Pesterzsébeten van lehetőség, egyéb esetben postázom is!

A Jófogás nem vállal felelősséget a hirdetésben szereplő termékekért

Kedvező kölcsönök erre a termékre(Promóció)
{{title.info.main[1].name}}
{{title.info.main[1].value}}
{{product.info.main[1].name}}
{{product.info.main[1].value}}
{{product.name}} image
{{product.name}}
{{product.info.main[0].name}} {{product.info.main[0].value}}
Érdekel »
Tovább
a többi hitelajánlatra »

Hasznos tippek

  • A legbiztonságosabb, ha személyesen fizetsz, vagy Háztól-Házig szolgáltatással rendelsz az oldalon keresztül.
  • Mindig utasítsd el az előreutalással kapcsolatos kéréseket!
  • Mindig nyilvános helyet válassz, ha személyesen találkozol az eladóval! Erre tökéletes megoldás lehet, ha Budapesten történik az adás-vétel, például a Jófogás Találkozási Pont
  • Érdeklődj, hogy megvan-e még az eredeti számla, garanciajegy, vagy doboz a kiválasztott termékhez!
  • Ha feltehetően fordítóprogrammal megírt eladói választ kapsz, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Amennyiben az oldalunk böngészése során bármely hirdetésünkkel kapcsolatban problémát tapasztalsz, kérjük tekintsd meg ügyfélszolgálatunk menüpontját, ahol összegyűjtöttük számodra a leggyakrabban feltett kérdésekre készített válaszainkat, valamint kapcsolatba léphetsz munkatársainkkal is.

Kapcsolatfelvétel

Üzenet küldéshez jelentkezz be vagy regisztrálj az oldalon.