Ár: 1 500 Ft
Kerület: XI.
Kategória: Egyéb

dr. Szilágyi András: A Kárpát-medece Árpád-kori rotundái és centrális templomai
Semmelweis Kiadó, 2008

Dr. Szilágyi András célkitűzése bemutatni a Kárpát-medence összes eddig feltárt, illetve fennálló Árpád-kori, azaz román stílusú rotundáját és centrális szerkesztésű templomát. E tárgykörben 1972-ben jelent meg az első és egyben az utolsó monográfia, mely manapság már antikváriumokban sem lelhető fel. Ezt a papírkötéses, fekete-fehér fényképekkel illusztrált füzetet túlhaladta az idő, azóta e templomok közül számosat műemlékként helyreállítottak, s több tucat rotunda került azóta felszínre.

Szilágyi András összefoglalja a rotundákra vonatkozó hazai és nemzetközi irodalmat, és azt úgy igyekszik tálalni, hogy ne csak a szakemberek forgassák szívesen, hanem kifejezetten az érdeklődő széleskörű olvasó közönség is.
Saját kezűleg rajzolt ábrák és maga készítette fényképfelvételei illusztrálják a könyvet, mely kiterjed a jelentősebb ókori és középkori szíriai, örmény, anatóliai, görög-római-bizánci, moszlim és európai rotundára is. A Kárpát-medencei rotundák és centrális templomok egyenkénti tárgyalásánál az építészeti, művészettörténeti információk mellett - ahol lehetséges és szükséges - művelődéstörténeti, történelmi és családtörténeti ismeretek is színesítik a kiadványt. A bőséges irodalomjegyzék további tájékozódáshoz ad segítséget.

A Jófogás nem vállal felelősséget a hirdetésben szereplő termékekért

Kedvező kölcsönök erre a termékre(Promóció)
{{title.info.main[1].name}}
{{title.info.main[1].value}}
{{product.info.main[1].name}}
{{product.info.main[1].value}}
{{product.name}} image
{{product.name}}
{{product.info.main[0].name}} {{product.info.main[0].value}}
Érdekel »
Tovább
a többi hitelajánlatra »

Hasznos tippek

  • A legbiztonságosabb, ha személyesen fizetsz, vagy Háztól-Házig szolgáltatással rendelsz az oldalon keresztül.
  • Mindig utasítsd el az előreutalással kapcsolatos kéréseket!
  • Mindig nyilvános helyet válassz, ha személyesen találkozol az eladóval! Erre tökéletes megoldás lehet, ha Budapesten történik az adás-vétel, például a Jófogás Találkozási Pont
  • Érdeklődj, hogy megvan-e még az eredeti számla, garanciajegy, vagy doboz a kiválasztott termékhez!
  • Ha feltehetően fordítóprogrammal megírt eladói választ kapsz, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Amennyiben az oldalunk böngészése során bármely hirdetésünkkel kapcsolatban problémát tapasztalsz, kérjük tekintsd meg ügyfélszolgálatunk menüpontját, ahol összegyűjtöttük számodra a leggyakrabban feltett kérdésekre készített válaszainkat, valamint kapcsolatba léphetsz munkatársainkkal is.

Kapcsolatfelvétel

Üzenet küldéshez jelentkezz be vagy regisztrálj az oldalon.