Ár: 450 Ft
Kerület: IX.
Kategória: Szépirodalom

Kautzky Norbert új, harmadik verseskötete szerves és színvonalas folytatása az előzőeknek, s ugyanakkor megújulás, igényes és következetes továbblépés költői pályáján. Hangvétele markáns, erőteljes és összetéveszthetetlenül egyéni. Ellentéteket összeszikráztató versei az első pillantásra kétségkívül nehezen megközelíthetőeknek tetszenek, valójában azonban feszesek és tömörek, metaforikusak és szokatlanul gazdag képzettársításokat ébresztenek, s így fokozott figyelmet igényelnek. Ugyanakkor könnyen megállapítható, hogy tematikailag Kautzkyt jórészt továbbra is ugyanazok a kérdéskörök foglalkoztatják, mint eddig, a mai ember erkölcsi tartásával, etikai tisztaságával, egyéni és társadalmi felelősségével, feladatvállalásával és hűségével kapcsolatos problémák. Ám a művek most valamiképp mégis érettebbek, mélyebbek, emberibbek és érzékletesebbek. Enigmatikusnak látszó, lelkiállapotokat, létélményeket, példázatokat és sejtelmeket rögzítő, elvont alkotásait is személyes emlékek és közvetlen élmények a szülőföldjéhez, a pesti külvároshoz, egyéb otthonaihoz, a futballpályához, a játékhoz, a családjához, közvetlen környezetéhez és munkájához, az üzemi pszichológiához fűződő szenvedélyes kapcsolatának mozzanatai erezik át. Költészetének elmélyülését jelzi az idő múlásával párhuzamosan felerősödő emberi részvéte, valamint az, hogy új verseiben egyre megrendültebben vall az öregedés gondjairól a fenyegető pusztulással bátran, önáltatás nélkül szembenéző férfi önkínzó kétségeiről és reményeiről.

A Jófogás nem vállal felelősséget a hirdetésben szereplő termékekért

Kedvező kölcsönök erre a termékre(Promóció)
{{title.info.main[1].name}}
{{title.info.main[1].value}}
{{product.info.main[1].name}}
{{product.info.main[1].value}}
{{product.name}} image
{{product.name}}
{{product.info.main[0].name}} {{product.info.main[0].value}}
Érdekel »
Tovább
a többi hitelajánlatra »

Hasznos tippek

  • A legbiztonságosabb, ha személyesen fizetsz, vagy Háztól-Házig szolgáltatással rendelsz az oldalon keresztül.
  • Mindig utasítsd el az előreutalással kapcsolatos kéréseket!
  • Mindig nyilvános helyet válassz, ha személyesen találkozol az eladóval! Erre tökéletes megoldás lehet, ha Budapesten történik az adás-vétel, például a Jófogás Találkozási Pont
  • Érdeklődj, hogy megvan-e még az eredeti számla, garanciajegy, vagy doboz a kiválasztott termékhez!
  • Ha feltehetően fordítóprogrammal megírt eladói választ kapsz, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Amennyiben az oldalunk böngészése során bármely hirdetésünkkel kapcsolatban problémát tapasztalsz, kérjük tekintsd meg ügyfélszolgálatunk menüpontját, ahol összegyűjtöttük számodra a leggyakrabban feltett kérdésekre készített válaszainkat, valamint kapcsolatba léphetsz munkatársainkkal is.

Kapcsolatfelvétel

Üzenet küldéshez jelentkezz be vagy regisztrálj az oldalon.