Ár: 200 Ft
Kerület: IV.
Kategória: Egyéb

Használt könyv, a képeken látható állapotban.

Átvehető személyesen Újpesten (Újpest központban vagy az Árpád úton a Víztoronynál, esetleg a Stop Shop bevásárlóközpont parkolójában) vagy bankszámlára utalás után küldöm ajánlott postai küldeményként, esetleg utánvéttel futárral.

Évariste Gamelin, a festő, David tanítványa, a Pont-Neuf körzet (korábban: IV. Henrik körzet) tagja, kora reggel a volt barnabita templomba ment, amely 1790. május 21, azaz három év óta a körzeti taggyűlés színhelyéül szolgált. A templom az Igazságügyi Palota rácsa mellett, egy szűk és sötét téren emelkedett. A két ókori oszloprenddel díszített, fordított gyámkövekkel és kandeláberekkel ékesített, idő dúlta, ember marta homlokzatáról lekalapálták a vallásos jelképeket, és a kapu fölé fekete betűkkel írták fel a köztársasági jelszót: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, vagy Halál. Évarista Gamelin belépett a templomhajóba: a boltozat alatt, ahol valaha a Szent Pál kongregáció klerikusai karingben énekelték a szent dalokat, most veres sipkás hazafiak gyűltek össze, hogy megválasszák a városi hivatalnokokat, és megtárgyalják a körzet ügyeit. A szenteket kivették fülkéikből, és Brutus, Jean-Jacques Rousseau és Le Peltier mellszobraival helyettesítették őket. A lemeztelenített oltáron az Emberi Jogok Nyilatkozatának táblája állott.

A Jófogás nem vállal felelősséget a hirdetésben szereplő termékekért

Kedvező kölcsönök erre a termékre(Promóció)
{{title.info.main[1].name}}
{{title.info.main[1].value}}
{{product.info.main[1].name}}
{{product.info.main[1].value}}
{{product.name}} image
{{product.name}}
{{product.info.main[0].name}} {{product.info.main[0].value}}
Érdekel »
Tovább
a többi hitelajánlatra »

Hasznos tippek

  • A legbiztonságosabb, ha személyesen fizetsz, vagy Háztól-Házig szolgáltatással rendelsz az oldalon keresztül.
  • Mindig utasítsd el az előreutalással kapcsolatos kéréseket!
  • Mindig nyilvános helyet válassz, ha személyesen találkozol az eladóval! Erre tökéletes megoldás lehet, ha Budapesten történik az adás-vétel, például a Jófogás Találkozási Pont
  • Érdeklődj, hogy megvan-e még az eredeti számla, garanciajegy, vagy doboz a kiválasztott termékhez!
  • Ha feltehetően fordítóprogrammal megírt eladói választ kapsz, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Amennyiben az oldalunk böngészése során bármely hirdetésünkkel kapcsolatban problémát tapasztalsz, kérjük tekintsd meg ügyfélszolgálatunk menüpontját, ahol összegyűjtöttük számodra a leggyakrabban feltett kérdésekre készített válaszainkat, valamint kapcsolatba léphetsz munkatársainkkal is.

Kapcsolatfelvétel

Üzenet küldéshez jelentkezz be vagy regisztrálj az oldalon.